Keresés a Bibliában

12 1Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: »Egy ember szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, présgödröt ásott, és tornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. (Iz 5,1-2) 2Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. 3Azok megragadták a szolgát, megverték, és üres kézzel bocsátották el. 4Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték, és gyalázattal illették. 5Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. 6Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: ‘A fiamat tiszteletben fogják tartani.’ 7A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: ‘Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!’ 8Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. 9Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja.

10Vagy nem olvastátok az Írást:
‘A kő, amelyet az építők elvetettek,
szegletkővé lett;

11az Úr tette azzá,
és ez csodálatos a mi szemünkben’

(Zsolt 118,22-23}<br) 12Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta ezt a példabeszédet. Otthagyták hát őt, és elmentek.

KNB SZIT STL BD RUF KG